
Először is beszéljünk kicsit magáról a hardverről. A telefon nagyon jó, kézben pont akkora amekkorának lennie kell, kellemes tapintású anyag. Bár valószínűleg megvásárlás után a legtöbben a mellékelt gumi tokban fogják tartani. A készülék házának különlegessége, hogy egyetlen darabból lett kimaratva, ebből fakad hátránya is, otthon nem fogunk akkumulátort cserélni benne. Itt megjegyeznék 2 személyes negatívumot. A nyomógombok gagyik. De tényleg, itt egy prémium készülék és felraknak rá 3 olyan gombot, amin látszik, hogy valamelyik kínai tartományban fröccsöntötték pénteken délután, kár értük. A másik problémám pedig az USB-s csatlakozóval volt, egyfelől egy kipattintható ablak takarja, ami még elfogadható meg designos, de minden egyes töltésnél nyitogatni kell., a másik probléma vele, hogy a készülék tetején helyezték el. Hééé mérnökök ott a Nokiánál, dokkoló?! Autós kihangosító?! Navigációs állvány?! Teljesen kényelmetlen, ezért is kár. Hogy egy kis pozitívummal zárjam a külsőről szóló részt, kiemelném a kijelzőt és a kötelező windows mobile gombokat. A kialakítás egyedi, gyönyörű és a netes videókat elnézve, rettentő ellenálló is (nem fogom karcolgatni/dobálgatni a saját mobilom).
Belsőséget tekintve, aki WP7-es telefont használt, nem fogja meglepetés érni. Azaz részben fogja, mert a Nokiás telefonból egy nagyon fontos funkció kimaradt, az internet megosztás. Nincs, se USB, se Wifi, se Bluetooth, sebaj, Nokia ígérete szerint egy update majd megoldja (vagy nem, de ebbe inkább bele se gondolok). Emellett a telefon szoftvere nagyon gyors és nagyon hamar hozzászoktam (azt tapasztaltam, hogy 1,5 nap után visszatértem az iPhone-omhoz és már WP7-es funkciókat kerestem). A Nokia azonban csomagolt egy kis meglepetést is a saját telefonjához, ezek a Nokia Drive (navigáció), Nokia Maps (térképek, no offline mód), Nokia Music (hasonló mint a beépített zenelejátszó, nem használtam) és az App Highlights (kb mint a Marketplace, vicces random funkcióval). Tetszetősek, de igazából nem volt időm érdemben elmerülni bennük. Többi feature igazából WP7, fölösleges túlságosan elemeznem őket.
Összegezve: nekem tetszik, kényelmes, méretben és súlyban is megfelelő, de a szoftverre ráfér még 1-2 update. Majd úgyis írok még, ha valami jóság történik, vagy valami már nagyon bosszant.
UI.: remélem hamarosan lesz Opera mini WP7-esre is, ez az IE még az iPhone-os Safarinál is rosszabb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése